Ünnepi jókívánságok
Áldott karácsonyt és boldog új évek kívánunk minden kollégánknak és kutatónknak!
Üsvözlettel: a levéltár munkatársai
Áldott karácsonyt és boldog új évek kívánunk minden kollégánknak és kutatónknak!
Üsvözlettel: a levéltár munkatársai
2016. október 28-án nyílt meg új kiállításunk "Szent Márton nyomdokában. Rászorulók gondozása a barokk kori Győrben" címmel. A tárlatot Perger Gyula, a tatai Kuny Domokos Múzeum igazgatója nyitotta meg. Szerinte levéltári anyagból kiállítást rendezni nem kis feladat, hiszen az iratok olyanok, mint a hangszerek, csak avatottak tudják megszólaltatni. Beszédében kiemelte, hogy a rászorulókról való gondoskodás a kezdetektől az egyház és hívei egyik meghatározó kötelessége volt, az állam csak alig 150 éve tekinti feladatának.
2016. október 24-én rendhagyó módon zárt a Richter János Hangversenyteremben az Egyházmegyei Levéltár és a Győri Filharmonikus Zenekar közös tárlata, a szeptember 19-én megnyílt "Istvánffy Benedek. A 18. század magyar géniusza" című kiállítás. A még mindig méltatlanul kevéssé ismert nagy magyar zeneszerző életét és munkásságát egyik legjelesebb kutatója, Farkas Zoltán zenetörténész ismertette a megjelent érdeklődőknek.
MEGHÍVÓ
a
XIX. Győri és a V. Kisalföldi Levéltári Napra
A
MNL Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, a
MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a
Istvánffy Benedek művészetét és annak korszakos jelentőségét sajnos csak nemrég fedezte fel a zenetörténész szakma. Ennek oka, hogy a fájdalmasan fiatalon elhunyt zeneszerzőnek mindössze tucatnyi műve maradt fenn, az értő nagyközönség számára csak az 1980-as és ’90-es években nyílt lehetősége arra, hogy műveit hanghordozón meghallgathassa.
A Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Egyházmegyei Levéltár
tisztelettel meghívja
2016. szeptember 19-én 17.00 órára
Tisztelt Kutatóink!
Levéltárunk 2016. július 1-től augusztus 23-ig zárva tart. Nyitás augusztus 24-én szerdán.
Felhívjuk online kutatóink figyelmét, hogy a zárva tartás alatt a felhasználói hozzáférések regisztrálása és aktiválása folyamatos és zavartalan lesz.
Türelmüket és megértésüket köszönjük!
A Győri Szalon riportot közöl Nemes Gábor munkatársunkkal a Fogadja örökbe a múltját! iratmentő programnuk kapcsán.
Értesítjük tisztelt kutatóinkat, hogy 2016. április 27-én Dr. Pápai Lajos megyéspüspök úr püspökké szentelésének 25. jubileuma alkalmából rendezett ünnepségek miatt Levéltárunk zárva tart.
Kérjük szíves türelmüket és megértésüket.
A levéltár munkatársai